Kiállítás: Szenes István 75 - Képzelet és Valóság

Szenes István életmű-kiállítás a Vigadóban

Szenes István: Ars poetica

„A harmonikus, bensőséget-otthonosságot sugárzó tereket kedvelem. Alkotásaimban kiegyensúlyozottságra törekszem, olyasmire, amelyben az emberek pozitív jeleket kapnak, felfedezik és érzik a környezet fontosságát és erejét. Egyszerűen jól érzik magukat a terekben. Díszlettervezőnek, grafikusnak készültem, de hivatásomat az építészetben-belsőépítészetben találtam meg.
Bár természetemnél fogva vonzanak a lágy, organikus, „vérbő” vonalak és formák, az elmúlt évtizedek során kapott feladatok racionálissá, visszafogottabbá tettek. Fegyelmezettebb, tudatosabb lettem és ez az alkotásaimra is kisugárzik.
Fontos, hogy az ember tudja magát kívülről szemlélni, kritizálni és megrendszabályozni. Megtanultam, hogy úgy kell figyelembe venni a megbízók igényét, hogy az elképzelések megvalósítása mellett kifejeződjön a szakmai tudás és tervezői egyéniség.
Azok közé a tervezők közé tartozom, akik az alapoktól kezdve, az építésszel együtt találom ki az épületet, ezért számomra nem elválasztható az exteriőr az enteriőrtől. Az épület kívül-belül egy gondolatot kell, hogy sugározzon.
Közel ötven év szakmai múlt után elmondhatom, hogy számomra a belsőépítészet nemcsak hivatás, de hobbi is, betölti az életemet.”


Videó: Egy belsőépítész titokzatos világa

Videó: Képzelet és Valóság - Szenes István életmű-kiállítás megnyitója a Pesti Vigadóban - 2021.07.01.


Bővebben a Magyar Művészeti Akadémia honlapján 
 
Rádió interjú Szenes István, Ybl Miklós-díjas Érdemes Művésszel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával a Trend FM műsorán.

Jegyvásárlás

Forrás