Építésijog.hu 2025 – Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásaiKonferencia2025. október 20. Két félnapos konferencia 2025. november 18-án, személyes vagy online részvételi lehetőséggel.A 2025. év folyamán is számos fontos változás lépett hatályba az állami építési beruházásokra és közbeszerzésekre vonatkozó szabályoktól a lakásépítéseken át az ipari, valamint a mezőgazdasági területeken megvalósuló építkezésekig. Ezek jó része gazdaságélénkítési célokat is szolgál – jó esetben több munkája lesz tehát az építőiparnak; kérdés, hogy milyen sikeresen tudjuk kihasználni a megnyíló lehetőségeket. Míg korábban a projektek elmaradása, akadozása okozott gondot az építési piac szereplőinek, a várható fellendülés időszakában egyre inkább az válhat kulcskérdéssé, hogy az építési beruházásokkal foglalkozó szakemberek mennyire magabiztosan mozognak a munkájukat érintő jogszabályok világában. 2025. november 18-i két félnapos konferencia jó alkalom arra, hogy a résztvevők alapos áttekintés kapjanak az aktuális jogszabály-változásokról, valamint a tipikus gyakorlati problémákról és ezek megoldási lehetőségeiről. Konferenciánkon tehát nem pusztán jogszabály-ismertetést kapnak a szakemberek, hanem a mindennapi munkában hasznosítható, gyakorlati tudnivalókat. Szervező: az Építésijog.hu szerkesztősége és az Artifex Kiadó A szakmai programot összeállította: dr. Jámbor Attila ügyvéd, dr. Günther Balázs közbeszerzési szakjogász Időpont: 2025. november 18. (a videófelvételeket december 5-ig meg lehet tekinteni) Helyszín: Személyesen résztvevőknek: AVKF Budapesti Campus, 1201 Budapest, Török Flóris u. 227-229. (részvétel csak előzetes jelentkezéssel és a részvételi díj befizetése után) Online résztvevőknek: Délelőtt itt: https://epitesijog.hu/tanfolyam/272 Délután itt: https://epitesijog.hu/tanfolyam/273 (A megrendeléskor is használt felhasználónévvel és jelszóval tudnak belépni az oldalra.) Építészkamarai pontok: akkreditáció folyamatban Délelött az állami beruházások és a közbeszerzések lesznek a fókuszban, Délután az építési jogi változásokat – a TÉKA és más jogszabályok módosításait, egyes beruházások speciális követelményeit – tekintjük át. Érdeklődési és munkakörétől függően Ön jelentkezhet akár csak az egyik vagy csak a másik félnapos programon való részvételre, vagy akár – kedvezményes díjjal – mindkettőre. Lehetőség van személyes és online részvételre is. Minden résztvevő megkapja utólag a kivetített előadásanyagokat, továbbá megnézheti felvételről is az előadásokat egészen december 5-ig. Miről lesz szó a két félnapos konferencián? 2025. november 18. délelőtt: Építési beruházások közbeszerzési jogi változásai: a beruházások létrehozásának, teljesítésének és módosításának közbeszerzési keretrendszere Az állami építési beruházásokhoz és a közbeszerzésekhez kapcsolódó jogszabályokban is több érdemi változás lépett hatályba 2025-ben, amit feltétlenül ismerniük kell azoknak a szakembereknek, akik ezen a piacon dolgoznak, akár ajánlattevői oldalon (például tervezők és kivitelezők), akár ajánlatkérőként (állami, önkormányzati intézmények munkatársai). Konferenciánk keretében ezen kívül szó lesz szó lesz azokról a problémákról, amik gyakran kihívások elé állítják a szakembereket: építészkamarai vezető sorolja majd a tervezők által tapasztalt jellemző buktatókat, melyekre közbeszerzési szakértőnk mutat be megoldási lehetőségeket. A kivitelezők számára a BIM kötelező alkalmazása okozhat nehézségeket – ezen a területen is gyakorlati szakembertől kapnak útmutatást a résztvevők. A tervezők és kivitelezők számára is tipikus gond a szerződések módosításának kérdése, erről is külön előadás szól majd, a Közbeszerzési Döntőbizottság konkrét határozataira alapozva. Egy másik előadás az Európai Bíróság döntéseit mutatja be, melyeknek szintén hatásuk van magyar építési közbeszerzések szabályozására és gyakorlatára 2025. november 18. délután: Építési beruházások építési jogi változásai: a TÉKA és más jogszabályok 2025. évi módosításai, egyes beruházások speciális követelményei Csaknem tíz hónappal a legtöbb építésügyi, településrendezési, illetve telekalakítási jogszabálymódosítás és az új Eljárási kódex 2024. október 1-jei hatálybalépése után, illetve két hónap azután, hogy (július 1. óta) a TÉKA előírásait alkalmazni kell, 2025. augusztus végén újabb módosítások jelentek meg. A TÉKA szövegében – a pontosítások mellett – jelentős változásokra is sor került, melyek ismerete feltétlenül szükséges a szakemberek számára. Fontos módosítás, hogy 2025. október 1-jétől az alapozás elkészültét az elektronikus építési naplóban be kell jelenteni, és ezt az építésügyi hatóság köteles a helyszínen ellenőrizni. Rendezvényünkön ezen kívül bemutatjuk a mezőgazdasági területen végzett beruházásokkal, az ipari épületekkel kapcsolatos, valamint az Otthon Start Program céljait megvalósító lakásfejlesztések beruházásait szabályozó sajátos rendelkezéseket. A részvevők megismerhetik továbbá az Országos Építészeti Tervtanács eljárásainak részletszabályait és eddigi tapasztalatait, és az épületek létesítésének apróbb, de annál nagyobb jelentőséggel bíró akadályait. További információ, részletes program, jelentkezés forrás