Budapest Építészeti Nívódíja 2023

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épületének országos, nyílt, titkos építészeti tervpályázat első díjas terveként való megvalósulásának folyamata példaértékű. A tervezők olyan tiszta, erős építészeti koncepciót hoztak létre, amely szinte változtatás nélkül felépülhetett. Mindezt kiegészíti a Semmelweis Egyetem példamutató megbízói magatartása, a terv megvalósulásának elősegítése, illetve a tervpályázatot támogató hozzáállása.

Építész felelős tervező: Bődi Imre, Frikker Zsolt (Studio Fragment Kft.)


Fotó: Danyi Balázs

A Szentkirályi utca 12. szűk foghíjtelkén felépült új épületrész a racionális szerkesztésmód, a belső átrium köré szervezett világ, a közlekedőrendszer, a tömbbelsőben lévő udvarhoz való kapcsolódás módja által szinte észrevétlenül szövődik bele az épületegyüttes rétegződésébe, miközben a közösségi dimenzió egész épületrészt meghatározó jelenléte merőben új nézőpontokat ad.
A huszadik század közepétől meghatározó igényeknek megfelelően a kötött funkciójú termek, előadók, laboratóriumok mellett nagy arányban vannak jelen a kommunikációra, a csapatmunkára alapuló informális oktatási tevékenységek színterei is. A rendkívül szorított helyzetben a tervezők a publikus és a privát, külső és belső, lenti és fenti terek közötti átmenetek széles skálájának kihasználásával olyan egybefüggő térstruktúrát alakítottak ki, ahol a köztes terek világos, élő közösségi terekké váltak.


Fotó: Danyi Balázs


Az épület a megvalósítás folyamatával, a városi kontextus kezelésével, illetve kortárs oktatási terek létrehozása tekintetében is példát állít a tervezők és megbízók elé egyaránt, s tervezőinek és megbízóiknak is a becsületére válik.

videó: Minecooper