Átadták az Év Balatoni Háza 2023 díjakatMÉKDíjak / Kitüntetések2024. május 7.Link másolása vágólapraMegosztásNyomtatás Az Év Balatoni Háza 2023 díjat az egyik jutalmazott épületben, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) révfülöpi közösségi épületében adták át a tervezőknek.A Balatoni Szövetség és a Nők a Balatonért Egyesület immár hatodik éve meghirdetett közös rendezvényén adták át a meghirdetett pályázatra érkezett 18 pályázat közül a legjobbak díjait. Deák Krisztina, az Építési és Közlekedési Minisztérium műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a minisztérium évről évre támogatja a díjat. – Amit ma a szakmai irányítás gondol az épített örökségről, a zöld felületekről, természeti környezetről, ökologikus gondolkodásról és fejlesztésekről, az minden visszatükröződik a bírálatokban, amelyek az itt szereplő tervek kapcsán megfogalmazódtak. (fotó: mek.hu) (fotó: mek.hu) (fotó: mek.hu) 2022 óta új rendszerben működik a tervtanácsi rendszer, amelyben a balatoni munkák száma mutatja, hogy kiemelkedő helyet foglal el a balatoni építészet az építészeti kultúrában. Bár viszonylag kicsi és regionális díjnak tűnik az elismerés, ezzel szemben annál bonyolultabb az általa felvállalt gondolatiság. Ez a díj tartalmában – és azzal, hogy megismerteti a jó példákat a társadalom számára – bemutatja az építészeket, akik ebben nagyszerűt alkotnak – mondta a helyettes államtitkár, és hozzátette, hogy a díj egyre nagyobb elismertségnek örvend. A Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor elmondta, hogy évről évre többen jelentkeznek a díjra. Egy épülettel évtizedekre meghatározzuk egy terület kinézetét, funkcióját. Nagyon fontos, hogy szép létesítményeket mutatnak be a tervezők, hiszen a Balaton szerves része az épített környezet. Annak megbecsülése, díjazása inspirálja azokat, akik részt vesznek a települések formálásában – szögezte le az elnök. Kondor Géza polgármester beszédében felelevenítette az MCC-nek ma helyet adó révfülöpi épület múltját, és méltányolta a kollégium helyi fejlesztési eredményeit, ami a vízparti terület és az épületek, valamint a gyalogos felüljáró felújítását és a település felé való nyitását illeti. Jáger-Lőrincz Orsolya, az MCC alapítvány építési-beruházási igazgatója, üdvözölve a megjelenteket, elmondta, hogy az MCC diákjai a közösség aktív építői és formálói is, így a most díjazott közösségi tér minősége, működése, megjelenése kiemelten fontos számukra. A környezetbarát megoldásokkal kialakított épületegyüttes megépítése célja volt, hogy olyan helyet alakítsanak ki, ahol a közösségi élményszerzés lehetősége ugyancsak biztosított a kikapcsolódás és oktatás mellett. Az Év Balatoni Háza 2023. építészeti díjpályázat díjazottjai: - Lakóépület kategória díja.: Balatonarács, családi ház felújítás, korszerűsítés (Építész: Kovács Zoltán) - Üdülőépület kategória díja: Révfülöp, Közösségi pavilon (Építész: Páricsy Zoltán) - Középület kategória díja: Balatonfüred, Modern Műtár (Építész: Vikár András DLA, Lukács István, Gál Árpád) - Gazdasági-kereskedelmi épület kategória díja: Mindszentkálla, Pajta Borterasz (Építész: Sajtos Gábor DLA) - a Balatoni Szövetség különdíja: Vonyarcvashegy, Szent Mihály kápolna felújítása (Építész: Kisberzsenyi-Nagy György DLA, Zöldi Sára) - a Magyar Építész Kamara különdíja: Kötcse, Nyaraló a falu végén (Építész: Répás Éva, Árvai András Kornél) - A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíja: Kötcse, Nyaraló a falu végén (Építész: Répás Éva, Árvai András Kornél) forrás: https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2024/04/atadtak-az-ev-balatoni-haza-2023-dijakat https://www.facebook.com/MagyarEpitomuveszekSzovetsege forrás